Windows 10

Windows 10

A Microsoft néhány héttel lerántotta a leplet a legújabb, jelenleg még készülő operációs rendszeréről, a Windows 10-ről, amely a nem túl távoli jövőben egyre több laptop és asztali PC tulajdonosnál fog szolgálatot teljesíteni. A cég elmondása szerint ezt a meglepően számozott verziót teljesen az alapoktól építették újra, méghozzá azzal a célkitűzéssel, hogy a lehető legjobban segítse az emberek munkáját a mindennapok során, illetve a sima hétköznapi laptopozás is öröm legyen vele.

Ennek fényében a Microsoft egy teljesen újgenerációs rendszerként tekint a Windows 10-re, amelynek célja, hogy újfajta élményeket nyisson meg az emberek előtt, legyen szó munkáról, játékról vagy kapcsolattartásról. Az operációs rendszer egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy számtalan különféle típusú eszközön futni fog. Laptopokon, szervereken, kisebb hordozható készülékeken, és még nagyon hosszasan lehetne sorolni a listát. Az egységesítés célja, hogy az embereknek ne kelljen különféle operációs rendszereket megtanulnia kezelni: azok, akik kizárólag Windows környezetben szeretnének például dolgozni vagy szórakozni, minden eszközön ugyanazt az élményt kapják, és nincsenek lényeges eltérések, ami a hétköznapi felhasználók életét várhatóan nagyban megkönnyíti majd, hiszen rengeteg időt megspórolhatnak a betanulással. A Windows 10 ezen tulajdonsága ráadásul nem csupán a fogyasztóknak, de a fejlesztőknek is nagyon hasznos lesz: azok, akik erre az operációs rendszerre kívánnak fejleszteni, sokkal könnyebb dolguk lesz, mint a korábbi verzióknál. Az áruház, ahová a különféle alkalmazások felkerülnek, ugyancsak egységesített lesz, így akár laptopról, akár táblagépről, netán mobiltelefonról van szó, mindig könnyű lesz megtalálni a kiszemelt alkalmazást. Elmondása szerint a Microsoft rengeteg időt fordított arra, hogy fogadja és elemezze a Windows felhasználók visszajelzéseit a dizájn terén, és az új változat készítésekor ezekre a visszajelzésekre nagy figyelmet fordított. Ez természetesen nem csak a hétköznapi laptop felhasználóknál, de a kicsi, közepes és nagy vállalatoknak is rengeteg előnnyel kecsegtet, hiszen a rendszer igényekre szabott funkciókat kínál majd. A redmondi óriás azt ígéri, hogy a jövő év elején még több részletet fog megosztani arról, hogy az átlagembereknek milyen lehetőségeket rejt a Windows 10, illetve milyen készülékeken lesz elérhető. Bármiről is lesz szó, izgalmasnak ígérkeznek az elkövetkező hónapok, ugyanis a Microsoft elképesztő új készülékeket ígér.

Természetesen a Windows 10 megtartotta az operációs rendszer számos jellegzetességét a múltból. A klasszikus, mindenki által jól ismert Start menü például ezúttal is visszatér, de ezúttal sokkal jobban testre szabható lesz. Mostantól minden ablakban fut majd, így a WIndows Store-ban vásárolt applikációk, illetve az asztali alkalmazások is. Minden program könnyedén mozgatható és átméretezhető. A felsoroltakkal persze még távolról sem ért véget az újdonságok listája, hiszen frissítést kap például a feladatkezelő is.